Életút

Tátrai Tibor

Tátrai Tibor korántsem készült zenész pályára, általános iskolásként az 1964-es tokiói olimpia hatására inkább a sport vonzotta. 12-13 éves volt, amikor Angyalföldön részt vett első koncertjén, ami egy teljesen más univerzumot nyitott meg előtte. Beleszeretett az élő zenébe, Radics Béla roadjából pedig hirtelen a valaha volt legelismertebb hazai szólógitárosok között találta magát. Hogy miként élte meg Tibor az analóg és digitális világ közötti váltást, hogyan küzdötte le a színpadi lámpalázat, és miért nem akarja megépíteni önmaga múzeumát, az kiderül az ÉLETÚT legújabb részéből. “50-60 év után fizikálisan megállunk, visszafejlődünk, de a fej ugyanúgy megy előre. Az életemben volt egy kétéves időszak, amikor elvesztettem a fiatalságomat, de még nem éltem meg az öregségemet. Ezzel hangszeresként meg kell vívni, nem könnyű dolog. Nem sok embert ismerek, aki időskorban úgy muzsikál, mintha fiatal lenne. Át kellett alakítanom a hozzáállásomat a zenéhez - hogy tudok megvalósulni azzal a lélekkel, olyan felszabadultan, mint régen, de az apró korlátok befogadásával és kikerülésével?”